2012. november 19., hétfő

A Melankóliához

Édeskeserű Melankólia,
Ím újra karjaidba vettél.
Lehuppantam melléd,
mint egy rég nem látott baráthoz.

Hogy megy sorod?
Remélem a reményt nem adtad még fel,
Vagy régen elfeledted már,
s ezért születsz meg újra és újra?

Ó Te gyönyörű fájdalom vagy,
békés és csendes,
bölcs és hatalmas.
Adj hát fedelet szerény hajlékodban.

A fáradt lélek nálad megpihenhet.
A bánat meleg takaróm lenne,
s aludnék. Álmodnék szépeket.

Kandallód hóbortos kissé,
de ha a remény lángjai újra szólni kívánnak,
meghallgatom őket.
Erőt gyűjtök a szépségedből.

Megmártózom a könnyek vizében,
útravaló gyanánt - hogy emlékezzek!,
s más felé veszem az utam,
de még visszatérek.

Álmosan nézel utánam,
s szólsz: üdvözlöd a Színeket!
Köszönök mindent,
vigyázz magadra, s rám. Jóbarát.