Rád kacsint a valóság és nem érted miért nem fáj.
Hipnózisban élsz te is, a felismerés ezért lágy.
Érthető, ha a közvetlen fény sebet ejt a bemeneten.
Szem, mely sokáig volt lehunyva érzékeny, ha felnyílik
hirtelen.
De mégsem fáj, mégsem idegen.
Az elmosódott régi lábnyom kirajzolódik újra élesen.
Az illúzió, hogy nincs,
nem lehet,
Megszűnik és ez terhes lehet.
A kontroll elvesztésének rendültségében
Ijesztő a rádöbbenés,
hogy felelősség kell,
Ezért vágyva a nehezebb, de igaz utat,
Gyáván hátrálunk el.
Ám ha már az élet megmutatta nekünk
Ál-csalfaságát, ne
akarjuk elhitetni magunkkal,
Saját magunk állhatatosságát.
Fájdalmasnak, igazságtalannak, magányosnak láthatod,
De lépj kettővel távolabb,
Ne hátrébb!
Kifordított, spirál - világ tárul eléd,
Ahol a menekülő a feláldozó,
Az áldozó áldozat és mégis megváltott,
De ezeket senkinek nem kell magyarázni,
Mert mindenki tudja jól.
Nem felemelő érezni, hogy valóban minden egy?
Még ha ez rémisztő is,
Felfoghatatlan egyben?
A tudat könnyű, ha az elengedést elfogadja.
A szív lebeg, ha őszinte lehet.
A szellem virágzik, ha nincs medrébe szorítva.
Tested virul, ha nincs vágyai közé bezárva.
És ezért minden és semmi egyben.
Ezért boldogok e képek.
Mint ahogy háló nincsen pók nélkül,
Úgy nincs beismerés fájdalom nélkül.
De mégsem fáj.
Nem erőszakkal ráncigálják szem-lebenyedet.
Az érzés kedves, mert tudod, érzed,
Lehet, hogy közhely,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése